Összefoglaló

Kirepülő fiatalok: mi vár a mamahotel oltalmazó falain túl?

Növekvő tendenciák az Y generációs fiatalok körében: a függetlenedés és az életkori kitolódás 

Az Y generáció tagjainak többsége (56%) már kirepült a fészekből: a legfrissebb Cofidis Hitel Monitor kutatás eredményei szerint önálló háztartást visznek és anyagilag már csupán harmaduk függ a szülőktől. Havi kiadásaikat tekintve az átlagnál többet költenek, nagyobb lábon élnek, de emellett mégis félretesznek, hisz a megtakarítással rendelkezők aránya az átlagosnál magasabb körükben (41%). Viszont jelentős életeseményeik (párválasztás, együttélés, házasság) rendre későbbre tolódnak, és nehezebben élik meg a felnőtté válást az előző generációkhoz képest.

Egy fedél alatt, de anyagilag függetlenül
Az 1982 és 1994 között született, azaz az „Y” generációs fiatalok közel kétharmada állítja magáról, hogy nem támaszkodik a szülei anyagi segítségére. Ez a függetlenedés viszont nem egyenlő a szülőkről való teljes leválással, közel felük (44%) ugyanis eredeti otthonában lakik kiélvezve a mamahotel előnyeit. A 18-35 éves korosztályon belül a saját lakással rendelkezők aránya egyharmad (36%), amit a többség szülői segítséggel tudott megfinanszírozni (63%).

Előbb az anyagi biztonság aztán a gyerek
A mai fiatalok döntő többségének (82%) még nincs gyereke, ugyanakkor nem igaz rájuk, hogy kevésbé lennének nyitottak, mint a korábbi generációk képviselői, 77 százalékuk ugyanis egyértelműen szeretne utódot. Viszont a családalapítás kezdeti időpontja láthatóan kitolódott: a rendszerváltás kori édesanyák átlagos életkora első gyermekük születésekor 23 év volt, a mostani generációknál ez az életesemény 28 éves koruk után jön el. 35 év alatt jelentős többségüknek (82%) még nincs gyermeke.* Emögött részben az áll, hogy az anyagiak erősen befolyásolják terveiket: kétharmaduk érzi úgy, hogy hatással van a pénzügyi helyzetük a gyermekvállalás idejére és a gyerekek számára is.

10 fiatalból 4 még keresi a párját
A kutatás arra is rávilágított, hogy az Y generáció csaknem négytizede (37%) éli egyedül életét. Továbbá az együttélés sem annyira jellemző rájuk: a párkapcsolatban lévők csupán 40 százaléka lakik kedvesével. A rendszerváltáshoz képest a házasság 8 évvel tolódott későbbre és a mostani fiatalok 10 százaléka él csak házastársi kapcsolatban.

Magasabb kiadások ellenére rendelkeznek megtakarítással
Az Y generációs háztartások jóval kevésbé húzzák meg a nadrágszíjat, mint az idősebbek: mintegy 30.000 forinttal költenek többet havonta az átlagnál. Kiadásaik nagy része lakásfenntartásra (41.300 Ft) és bevásárlásra (31.400 Ft) megy el. A legkevesebb pénzt ruházkodásra (12.800 Ft) és szórakozásra (10.200 Ft) fordítják, habár utóbbi kettő esetben is az átlagnál jóval magasabb összegben. Ugyan magasak a kiadásaik, de mégis az átlagnál jóval többen tudnak félretenni, és bár jellemzően kisebb pénzösszegekről beszélhetünk, a megtakarítással rendelkezők aránya is magasabb körükben (41%). Anyagi biztonságban akkor éreznék magukat, ha valamivel több, mint egymillió Ft lenne a számlájukon, 40 éves korukra a nyugalmas mindennapokat kétmillió, 50-es éveikre pedig hárommillió forint jelentené.

Átlagos hitelhasználat kisebb hitelfelvételi tapasztalat mellett
A 18-35 éves korcsport a hitelfelvételi tapasztalatban le van maradva az átlaghoz képest (48% vs. 74%), ugyanakkor a 18-69 éves hiteltörlesztő lakossághoz viszonyítva már kisebb a hátrányuk (37% vs. 41%), míg az elmúlt negyedévre vonatkozóan a lakossági átlaghoz hasonlóan 10 százalékuk állítja magáról, hogy vett fel hitelt. A jelenlegi hitelhasználatban sem térnek el, átlagosan 30 ezer forintot költenek hiteltörlesztésre háztartásonként. Bár a 18-35 éves fiataloknak életkorukból fakadóan kisebb a hitelfelvételi tapasztalatuk, jól látható, hogy a kölcsönökre eszközként, lehetőségként tekintenek, és nem zárkóznak el a külső anyagi segítség igénybevételétől.

Töltse le az összefoglalót word formátumban ITT!

Szakértőnk szerint... I.

Ok, majd holnap átgondolom!

Az Y – Z generációk és a pénzügyek kezelése…

X, Y, Z – a szociálpszichológiában és a szociológiában különböző mikrogenerációk jelölésére szolgálnak. Az 1962 és 1979 közöttiek az X, a 1982-1994-ösök az Y, az 1995 után születettek pedig már a Z generáció tagjai. A betűkkel jelölt generációk előtti utolsó generáció a hajdani „nagygeneráció”, a második világháború utáni baby boom idején, 1946 és 1962 között születettek, amely korcsoport tagjai mostanában érik el a nyugdíjkorhatárt, a náluk is idősebbek pedig a „veterán” vagy „építő” generáció tagjai. A legfontosabb különbség a generációk között azonban az élettel szembeni attitűdben, a korai szocializációban és az emberi kapcsolattartásban rejtőzik, mert most olyan átmeneti időszakot élünk, melyben a megszokott offline élet mellé simult az online tér. Igazán éles határ tehát a digitális és a nem digitális generációk között húzódik – máshogy szocializálódtak, más volt a gyerekkoruk, más az értékrendjük, de ennek következtében eltérő lesz a pénzügyek kezelésének képessége is. Az idősebb generáció „lassabb” életet élt, a funkcionális vásárlást preferálta, a takarékosság és a beosztás a családi kultúra része volt. A „megveszem, mert megtetszett” attitűd a fogyasztói társadalom működésével jelent meg és nem kevés nehézséget okoz a fiatal generációk pénzügyi tudatosságának kialakulásában. Megjelenik a „túlköltés”, miközben a jövő tekintetében például a Magyar Ifjúság kutatás alapján az anyagi létfenntartás nehézségei dominálnak az ifjúság legégetőbb problémáit rangsoroló kérdéssorban, a fiatalokat a bizonytalan, kilátástalan jövő̋ aggasztja, és komoly félelemforrás a létbizonytalanság.

Carpe diem és mamahotel
Az idősebb generációk olykor szorongással szemlélik azt az életelvet, mely az Infomációs Korral és a fogyasztói társadalommal elérkezett. Meyrowitz szerint a gyerekek egyre felnőttszerűbbé, a felnőttek egyre gyerekesebbé válnak, a kortalan stílus, az összemosódó énmegjelenítés irányába mozdul el a fejlődés. A naptári kor már nem feltétlenül egyezik meg a személyes életkorral, a vágy a fiatalságra felülírja a realitást. Az idő szorongást kelt és nem megbecsülést, ami egyet jelent azzal, hogy az élet szenzitív élményét a rohanás és a verseny jellemzi. Olyan félelem ez, amit a fogyasztói társadalom teremtett, melyben az emberek a tudatos figyelem vagy kívülállás eszközének hiánya következtében kényszerpályán mozognak. Ezért hajszolunk mindent, ami azonnal elérhető. A „kis luxus” megteremtése olyan vágy, ami a folyamatos kínálat csábítása következtében elérhetőnek látszik. Ám eközben a realitás az, hogy a pénzügyi tudatosság nem maradhat el az élet hétköznapjaiban.
A fiatal generációk olyan korban élnek, amikor az életművészet és az örömszerzés napi rutinná vált, nyilván nem véletlenül. A Carpe diem ars poeticájában egyesül a „megérdemlem és a nincs időm” fogalma, és költésre ösztönöz.

A felnőtté válás
Ahogy a Cofidis felméréséből is látjuk, a 35 éven aluliak többsége kifejezetten nehezebbnek ítéli meg saját és generációja felnőtté válását szülei és az előző generációkhoz képest. Ha nehéz is volt, mára már a többségük független – legalábbis anyagi értelemben: közel kétharmaduk állítja magáról, hogy nem támaszkodik anyagilag a szülőkre.

Az Információs Korban megismertük a kapunyitási pánik kifejezést és a halasztott gyerekkor jelenségét. Ma a digitális generációk egy valós idejű munkaerő-piaci versenyben kell, hogy részt vegyenek, ami egyáltalán nem könnyű. Akinek kudarcai vannak az elhelyezkedésben, azt élheti át, hogy a felnőtt életében egyszer csak elkezd repedezni az a páncél, amely az énjét védte, és ha még több visszautasítást kap, be is szakad ez a páncél. Mert a „még mindig nincs semmi” a világtól egy olyan üzenet, hogy „helló, te nem kellesz”. Ezt nem egyszerű feldolgozni, mindenképpen lesz valamilyen érzelmi következménye.

Vannak olyan amerikai kutatók, akik azt mondják, hogy a munkanélküli fiatalok megtanulták élvezni a dolgot: oké, akkor meghosszabbítom a szabadságomat két-három-négy évvel. Amíg van pénze, vagy tud szerezni, addig költi. De ez az érzelmi helyzet közben persze erőteljes szorongással járhat, mert közben a jövő tervezését folytatni kellene, az spontán nem mindig alakul jól, igényli a tudatosságot.

Sokan járnak abban a cipőben, ami egyfajta „bolyongás” az életcélok között. Adott egy pályakezdő, akinek van diplomája, tud idegen nyelveken, most jött vissza az Erasmusról, elvileg tehát jól néz ki az élete, mégis otthon ül, és az asszisztensi állásokat nézegeti – ez sok esetben tipikusan azoknak az embereknek a munkaköre, akik még nem tudják, merre tovább. Ilyen helyzetben – érthető módon – egy szülő azt gondolja, hogy ha nincs „A” munka, akkor keresni kell egy „B”-t, és csinálni kell azt, mert dolgozni kell valamit. Próbál segíteni a gyerekének, de ha ő már lejjebb is tenné átmenetileg a lécet, a friss diplomás gyereke – mindegy, milyen szakos – azt fogja válaszolni, hogy ne már, én nem megyek.

Az X generációs szülő egy hónap múlva már ott sütné a krumplit ahol lehet, mert más értékrendje van, úgy gondolkodik, hogy pénzt kell keresni, mert a családot el kell tartani. Az Y generáció – a Z és előrejelzések szerint majd az alfa is – inkább kivár. Akár másfél-két évet is. Az X generáció dolgozni akar, az Y már személyes karriert építeni, a Z pedig sikert szeretne. Ez a fajta munkával szembeni attitűd az Y és a Z generációnál lélektani szempontból infantilisabbnak látszik, mint a szülők fiatalkorában megszokott volt: miközben felnőtt életelveket hangoztatva nem vállalnak el egy értékcsökkentnek tartott munkát, fenntartják a gyerekpozíciójukat a családban, olykor el kell őket tartani. Ezt a szülők nagyon nehezen tudják elfogadni, számukra a felnőttség mást jelentett annak idején. Egyébként paradox módon, a fiatal generációk sok mindent nagyon jól látnak. Jó munkát szeretnének, elfogadó környezetet, normális fizetést és munkaidőt, egyensúlyban szeretnék tartani a munkát és a magánéletet. Ezek mind fontos és jó elvek, ugyanakkor az Y-ok és a Z-k az ide vezető utat megpróbálják lerövidíteni. A kutatások nagy része ma azt állapítja meg, hogy csökkent az erőfeszítések szeretete és a kitartás nem szívesen vállalt érzelmi élmény, pedig ma egy sokkal keményebb világban kell, hogy helytálljanak, mint annak idején a felmenőiknek.
Mindannyian elfogadtuk, hogy a fogyasztói társadalom és az Információs Kor együttesen komoly versenyt diktál, amiben nem nagyon lehet lemaradni, mert az a kimaradással fenyeget.

Harc az önállóságért
A mai diákok – tulajdonképpen bármely iskolatípusban – egyre inkább azt látják, hogy a verseny kiélezett. Ahogy az Y generáció tagjai már harcolnak a munkahelyeiken a jogaikért és a státuszukért, úgy látjuk, hogy az életkorhatár lecsúszott ezen a téren is a középiskola kezdetéig. A mai Z generáció valóban olyan érzelmi közegben él, ami a kíméletlenséget, az érdekvezéreltséget és a kölcsönösség – baráti kapcsolatok átmeneti feladásával megszerezhető eredményeket jutalmazza. A szülők és a tanárok is – sok esetben valóban jószándékúan – olyan érzelmi működést várnak el a gyerekektől, amihez megadják az érzelmi muníciót: te vagy a legjobb!, viszont kevéssé támogatják a kudarcot, annak ellenére, hogy saját – múlt századi életükben – kudarcaikkal lehet, hogy naponta szembesülnek. De, amit a „gyerektől” várnának el, az társadalmilag roppant elfogadottnak tűnik: legyen jó, sikeres, és lehetőleg minél hamarabb!
Azt hisszük ugyanis, hogy a pénz tud lelkesíteni, pedig ez nem igaz. Ha az emberek orra előtt úgy húzgálnak egy nagy zsák pénzt, mint az agárversenyeken a műnyulat, egy ideig mindenki szaladgál utána. Aztán már nem, mert kiüresedik az az érzelmi tér, amely eleinte színpompásnak látszott. Azok az emberek, akik ilyen szempont alapján választanak szakmát, egyetemet, szakot, és elhelyezkednek, nem feltétlenül lesznek a legjobbak a szakmájukban, mert érzelmileg nem kielégítő a helyzet, és megjelenhet a gondolat: nem ezt kellett volna választanom. A másik esetben, sokan ki sem lépnek a munkaerőpiacra, mert szorongások gátolják őket. Ekkor kezdünk kapunyitási pánikról beszélni, mikor a digitális generációs ember rájön, hogy nincs a saját helyén, de nem is ez a baj, hanem az, hogy talán nem is tudja még, hol lenne az ő „helye”.

Nagyon jó dolog, ha az ember harmincéves korára rájön, hogy ő kicsoda mert van valódi önismerete. Amikor valaki pontosan tudja, hogy képes-e erőfeszítésekre, képes-e megbocsátani magának, ha hibázik. Szereti-e a kihívásokat, vagy inkább egész nap a kanapén ülve aggodalmaskodik? Türelmetlen típus vagy képes várni? A felnőttség azt jelenti, hogy tudok várni és erőfeszítéseket tenni – nem szabad úgy gondolni magunkra, mint egy készülékre, amit egyszer összeraktak, és az úgy van jól. Minden munkát lehet nagyon jól végezni, és minden munkából át lehet lépni egy másikba.

De a pénzügyek kezelését valójában akkor is tanulási folyamatként kell látnunk, amit gyakorolni kell, tapasztalatokat kell szerezni. Tudni kell a pénzt beosztani, csoportosítani, és úgy gondolni a jövőre, mely pozitív színezetű és reményteli.

Ezt az érzelmi állapotot azonban csak akkor képes bárki megtartani, ha vannak jó élményei önmaga működésével kapcsolatban, ha átérzi, hogy megszerzett jövedelme olyan dolog, amivel bölcsen kell bánnia. Gyerekkorban még természetes az azonnali érzelmi szükségletkielégítés igénye, a felnőttség viszont azzal jár, hogy megtanulunk reakcióidőt késleltetni, és így felelős döntést hozni.

Tari AnnamáriaKlinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus

Több éve rendszeresen foglalkozik a fogyasztói társadalom hatásaival, a média és az emberi tényezők összefüggéseivel, a társadalmi változások egyénekre ható vonásaival. Kiemelt témája a generációk közti egyre növekvő különbségek és ezen belül is a generációváltások hatásának áttekintése egészen az információs társadalom legifjabb (Z) generációjáig. Rendszeres publikál és előadásokat tart a témában /a teljesség igénye nélkül a témában megjelent kötetei: Y generáció (2010); Z generáció (2011); Ki a fontos Én vagy Én (2013); Generációk online (2015)/.

Szakértőnk szerint... II.

Fiatalság a 21. század elején – beragadnak vagy berobbannak?

Milyenek a mai fiatalok?
Az ifjúságot erős érdeklődés övezi; ez az érdeklődés – hacsak a mindennapos beszélgetéseinkre gondolunk – nem mentes az aggodalomtól, az értetlenségtől, de a sommás megállapításoktól sem. „A fiatalság velejéig romlott. A fiatalok elvetemültek és semmirekellők. Sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni kultúránkat.” – írták több mint 3000 éve egy agyagtáblára, amelyet Babilon romjai között találtak. Nem kellene annak lennie, de sokszor a hétköznapitól lényegesen különböző tudományos megközelítésből fakadó következtetések is a hétköznapi érdeklődéshez és megítéléshez hasonlóan szélsőségesek. A mai fiatalokkal kapcsolatban Prensky például digitális bennszülöttekről beszél, akik egyértelmű nyertesei annak a korszaknak, amiben élünk, szemben az idősebb generációkba tartozó digitális bevándorlókkal. Zimbardo, a legendás szociálpszichológus ugyanakkor erősen pesszimista képet fest korunk ifjúságáról, elsősorban a fiatal férfiakról, akiknek az identitását értékelése szerint egyenesen tönkretette a technológiai fejlődés. Az a technológiai fejlődés, amit Prensky egyértelműen az új generáció versenyelőnyeként értékel. A két kiragadott példán kívül számos más tudós, kutató is (pl. Key; Hertz; Turkle; stb.) erőteljes megfogalmazásokkal él, nem beszélve (akár önjelölt) szakértők tucatjairól, akik sikerkönyveket írnak, blogokat vezetnek arról, hogy milyenek a fiatalok és hogyan kell bánni velük.
De ne elégedjünk meg ezekkel a leegyszerűsítő megállapításokkal, vegyünk sorra néhány a mai fiatalsággal kapcsolatos „forró területet” és keressünk válaszokat a kutatások segítségével!

Kevésbé önállóak, mint a korábbi generációk?
Manapság sokszor fogalmaznak meg a fiatalokkal kapcsolatban olyan kritikát, miszerint önállótlanok. Nem képesek megcímezni egy levelet, vagy befizetni a sárga csekket, vagy elintézni a hivatalos ügyeket, hallhatjuk nap, mint nap ezeket a ”nagy igazságokat”. A kutatások azt mutatják, hogy a praktikus ismeretek terén a fiatalok nem teljesítenek rosszabbul, egyszerűen arról van szó, hogy jobban kedvelik az elektronikus megoldásokat, amelyeknek használatát az idősebbek ismerik kevésbé. Természetesen nem csupán a praktikus ismeretekkel kapcsolatban fogalmazódik meg kritika önállóságukat tekintve, hanem egyáltalán a terveik megvalósításával vagy a véleményük megfogalmazásával kapcsolatban.

A mai magyar tizen-huszonévesek számos tekintetben előnyösebb helyzetben vannak, mint azok, akik néhány évtizeddel korábban voltak ugyanennyi idősek. Jellemzően magasabb iskolai végzettséget érnek el, nagyobb részüknek volt esélye jól elsajátítani idegen nyelvet, az európai integráció arra is lehetőséget kínál, hogy a jobbak külföldön is érvényesüljenek. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a korábbiaknál nagyobb csendesség hatja át az ifjúságot. A Kutatópont által, 8000 15-29 éves megkérdezésével készült Magyar Ifjúság 2012 kutatás alapján kijelenthetjük, hogy az nemzedékükre jellemző a konformitás, amely jól megmutatkozik abban, hogy a megkérdezett 15-29 éves fiatalok 46 százaléka teljes egészében, 36 százaléka részben elfogadja azt az életfelfogást, ahogyan a szülei élnek. A szülői értékek elfogadása és az a tény, hogy a szüleivel együtt élők 41 százaléka nem tervez költözést, jelez egyfajta függőségi viszonyt a származó családtól. A COFIDIS – HITEL MONITOR 18-35 évesekre vonatkozó adatai azt mutatják, hogy a vizsgált korosztály közel négytizede (38%) anyagilag sem független a szüleitől és azok egy része is kap (nem feltétlenül rendszeres) anyagi segítséget, aki magát függetlenként határozta meg, így összességében a megkérdezettek hattizede (59%) számíthat szülei anyagi segítségére. Ez a segítség jobb anyagi körülményeket is teremthet számukra, ugyanis jellemzően többet költenek, mint az idősebbek. A „mamahotel – papabank” intézménye ugyanakkor nem pusztán az anyagi segítségben nyilvánul meg, hanem az olyan szolgáltatásokban is mint a rend és kényelem, amelyet a szülői ház évekig biztosít a már felnőtt gyermekek számára.

Mikor fognak felnőni?
Az elmúlt néhány évtized több olyan rendszerszintű változást hozott, ami a fiatalok csendességét magyarázhatja. A rendszerváltozás, a globalizáció, az információs társadalom mind olyan tényezők, amelyek a fennálló struktúrát megrendítették és általános bizonytalanságot eredményeztek, amely nem csupán makroszinten, hanem az egyéni stratégiákban is megjelent. A kutatás adatai alapján megállapítható, hogy a fiatalok saját és nemzedékük felnőtt életbe való belépésüket nehezebbnek érzik, mint amilyen helyzetben a szüleik voltak, amely elsősorban a kiszámíthatóság csökkenésével magyarázható. A megkérdezettek 56 százaléka szerint neki nehezebb (volt) belekezdeni a felnőtt életébe, mint a szüleinek és nemzedékük helyzetét is hasonlóan értékelik (59 százalék szerint nehezebb a mai huszonévesek helyzete, mint a szüleiké). A kutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a szülőktől való (nem csupán egzisztenciális) függés ideje növekszik.
A fiatalok várható életkezdését olyan szempontok szerint vizsgáltuk, mint a szülői háztól való elköltözésnek, a tanulmányok befejezésének, a munkapiacra lépésnek, vagy az élettársi kapcsolat létesítésének, illetve az első gyermekvállalásnak az ideje. A tanulmányok befejezését a megkérdezettek átlagosan 19,4 éves korukra tervezik, amit a stabil élettársi kapcsolat követ 20,5 évesen. A munkaerőpiacra átlagosan 21,7 éves korukban lépnének, de a szülői háztól való különköltözést csak jóval később, 27-28 éves korban tervezik, közvetlenül a gyermekvállalás előtt, amelyet 28,5 éves kor körül terveznek.

Mernek elköteleződni?
A Magyar Ifjúság 2012 tapasztalatai szerint a 15-29 évesek a konform magatartás mellett általános bizonytalansággal is jellemezhetők. Sok esetben bizonytalanok az elköteleződésben, vagy hiányzik belőlük az effajta felelősségvállalás. Habár hajlamosak a rajongásra, amelyet mutatnak a főként fiatalok által magasba emelt márkák mellett, azok az új ikonok is, akiket nem a hagyományos média berkeiben alkottak meg (pl. youtuberek), ugyanakkor a vásárlásaikban (elköteleződéseikben) már az anyagi szempontok is komoly szerepet kapnak. A fogyasztás világán kívül a „márkahűség” még kevésbé érvényesül. Évtizedek óta csökken a házasodási kedv és csökken a gyermekszám is. A friss kutatás eredményei szerint 37 százalékukra jellemző, hogy egyedülálló (partnerkapcsolata sincs), 82 százalékuknak nincs gyermeke. A bizonytalanság számos esetben tetten érhető. A korábbi nagymintás kutatás szerint a 15-29 évesek 18 százaléka pl. nem tudja, hogy szeretne-e házasságot kötni és 15 százalék nem tud arra választ adni, hogy hány gyermeket szeretne, legalább minden harmadik (36%) bizonytalan a továbbtanulása tekintetében.

A konformitás és a bizonytalanság mellett a passzivitás az, amely karakteresen jelenik meg a tizen-huszonévesek életében. Többségük életéből hiányzik a civil aktivitás (78 százalék nem kapcsolódik semmilyen módon szervezethez), apolitikusak, közéleti kérdésekhez visszahúzódó attitűddel közelítenek. Szabadidejüket is a passzív tevékenységek dominálják, 72 százalékuk hétköznap és hétvégén is jellemzően otthon tölti a szabadidejét, 42 százalék jellemzően tévét néz, 49 százalék számítógépezik, internetezik szabadidejében.

Ha nem ilyen összképre számítottunk, be kell látnunk, hogy az ifjúságra vonatkozó megismerésünk jellemzően sztereotip, de mint minden sztereotípia tartalmaz igazságot is. Tanulságként megfogalmazható, hogy érdemes némi távolságtartással szemlélnünk minden leegyszerűsítő kijelentést és érdemes az empirikus kutatásokat is áttekinteni, mielőtt elhamarkodottan ítélkeznénk.

Székely LeventeKutatópont kutatási igazgató, szociológus, tudományos munkatárs

Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte. A Kutatópont kutatási igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet tudományos munkatársa. Kutatási területei: médiafogyasztás, új média, ifjúságügy, oktatásügy, információs társadalom, pénzügyi kultúra.